Sok évtizednyi stagnálás után a kínai hadiflotta ma már jelentős erőt képvisel – amit konfliktus esetén teljes egészében Tajvan ellen tudna fordítani a pekingi vezetés. Somkuti Bálint elemzése a kínai és az amerikai hadiflotta jelen állapotát bemutató cikksorozatának első részében!
Nyitókép: kínai hadihajó búcsúztatása 2022 januárjában (Jiang Xiaowei / XINHUA / Xinhua via AFP)
Írta: Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész
Népi Felszabadító Hadsereg Haditengerészete – e kacifántos név a Kínai Népköztársaság haditengerészetét jelöli, amely Nancy Pelosi, az Egyesült Államok Kongresszusának elnöke tajvani látogatása kapcsán került a magyar közvélemény érdeklődésének homlokterébe.
Hazánk több mint száz éve elvesztette kijáratát a tengerhez, és szárazföldi országként a haditengerészeti kérdések csak néhány hozzám hasonló tengerimádó érdeklődését keltették fel.
és a kikötők szerepét mi sem mutatja jobban, mint a magyar kormány odüsszeiája egy saját kikötő(rész) megszerzéséért, valamint az Ukrajna partvidéke elleni orosz blokád hatása a világ gabonaellátására.
Amióta világ a világ, a nagy tömegű áruk szállítására épített, hasas kereskedelmi hajókat karcsú és jól felfegyverzett hadihajók kísérték, egyrészt a kalózok, másrészt az ellenséges hadihajók elleni védelem céljából. Ahogy az evezőt mint a meghajtás fő eszközét felváltotta a vitorla, úgy vált a hadiflotta is önálló haderőnemmé. Míg a hosszú és keskeny gályáknak naponta ki kellett kötniük víz- és élelemkészleteik feltöltésére, így lényegében a szárazföldi sereg támogatására szorultak, ezzel szemben a széllel meghajtott vitorlások hatótávolsága lehetővé tette, hogy szinte bárhol be lehessen vetni őket.
Már a 17. századra globálissá vált a kereskedelem, amely először a spanyol, majd a holland, végül a 18. századtól a brit flotta fölényét hozta. Egy-egy vitorlás hadihajó akár 100-140 különböző kaliberű ágyút is hordozhatott, és akár 800 ember is szolgálhatott rajtuk. Jól jellemzi tűzerejüket, hogy az 1805-ös trafalgari csatában Nelson zászlóshajója,
Ebben a korszakban vált ketté a fegyveres erők fejlődése, elsősorban (de nem kizárólag!) tengeri és szárazföldi hatalmakra. Ez előbbibe jellemzően Nagy-Britannia és az Egyesült Államok tartozik, amelyeket szárazföldön egyetlen komoly rivális sem fenyegetett. Ráadásul földrajzi adottságuknál fogva védett kikötők sora állt a rendelkezésükre.
Velük szemben álltak az olyan hatalmak, mint Franciaország vagy éppen Oroszország, amelyeket a kevés, jó kikötő éppúgy hátráltatott, mint az ebből adódóan egymástól távoli bázisokkal rendelkező flották. Franciaország esetében ez elsősorban az atlanti és a földközi-tengeri flottát jelentette, míg a 18. századtól Oroszország számára a balti és a fekete-tengeri flottákat.
A kínai hadiflotta parádéja videón
Nagyon hasonlít ezen elsősorban szárazföldi hatalmak helyzetéhez a Kínai Népköztársaságé. A decentralizált és gyenge császárság haditengerészete nemcsak az angol és egyéb külső behatásoktól nem tudta megvédeni az országót, hanem a friss nagyhatalom Japán flottája is súlyos vereséget mért rá az 1894-95-ös háborúban. A kínai hadiflotta szinte nem is létezett az elkövetkező évtizedekben, így a japán befolyással szemben is teljesen tehetetlen volt. A népköztársaság 1949-es megalakulása előtt közvetlenül, a Tajvan szigetére milliós tömegben érkező nemzeti Koumintang támogatók menekülését is Mao Ce-tung flottájának gyengesége tette lehetővé.
A Népi Felszabadító Hadsereg Hadiflottája (People’s Liberation Army Navy - PLAN)
Ez az erő azonban már 1960-ra – szovjet tanácsadók segítségével – elérte, hogy a tajvani fölé kerekedett, visszaszerezte a partvidék és a közvetlen felségvizek feletti uralmat, és a US Navy hivatalosan is a „legütőképesebb ázsiai hazai flottának” tekintse.
A következő mintegy negyven évet azonban inkább a stagnálás jellemezte. Ugyan a kínai flottában is megjelentek a nukleáris meghajtású rakétahordozó tengeralattjárók, illetve a rakétás rombolók, azonban a modern, nyílt tengeri bevetésre alkalmas egységek száma alacsony maradt. 1999-ben azután elkezdődött az a folyamat, amely révén a PLAN talán túlzás nélkül a világ egyik legnagyobb és legmodernebb flottájává vált.
Nem lehet elégszer elmondani, hogy minden fegyveres erő, annak céljai, doktrínái, az ezek alapján kifejlesztett eszközei a politikai vezetés által meghatározott célok elérését szolgálják. Ezek a célok pedig jellemzően a földrajzi, gazdasági, politikai szükségszerűségeken alapulnak. Fentiek miatt az 1999-ben elkezdett haditengerészeti modernizáció célja elsősorban egy olyan flotta létrehozása volt,
Ezt a kínai fegyveres erők fejlődésére rendkívül jellemző módon, lépésenként valósították meg. Az első komolyabb harcértékkel bíró hadihajónak a Type 052 Luhu osztály 1990 és 96 között elkészült 2 rombolója tekinthető. A vegyes (felszíni, légi, tengeralattjáró elleni) feladatú egységek építése során felhalmozott tudás felhasználásával épült meg a Type 052B szintén 2 rombolója 2002 és 2004 között, de még jelentős részt szovjet/orosz technológia és fegyverzet felhasználásával. Ez idő tájt került sor a valamikori szovjet Szovremennij osztályú négy romboló megvásárlására, üzemeltetésük során további értékes tudást szerzett a kínai flotta. Jól mutatja az alig tíz év alatt bekövetkezett változást, hogy a korábbi rombolók hároméves építési időtartamát sikerült 2 évre rövidíteni, ráadásul a két Type 052B egy időben épült.
Újabb ugrásként a Type 051C 2 légvédelmi rombolója épült meg, amelyek a PLAN történetében először rendelkeztek nagy hatótávolságú légvédelmi rendszerrel. Utódjuk, a Luyang II osztály, azaz a Type 052C már hat egységet számol, és modern felszerelésének köszönhetően képessé vált flottakötelékek és konvojok oltalmazására is a nyílt vízen. A jelenleg is gyártott Type 052D, Luyang III 25 tervezett egysége a hírek szerint mind megépült.
Hasonló képességeik miatt a – következő cikkben bemutatandó – amerikai Arleigh Burke-nek osztály kínai párjának tartják. A 2010 után épült egységek már szinte kivétel nélkül kizárólag kínai szenzorokat és fegyverrendszereket használnak. Ide tartozik a rombolók 7000-8000 tonnás tömegénél mintegy felével nehezebb, 13 000 tonnás Type 55 Renhai osztály, amely mind méreteivel, mind fegyvereivel, mind képességeivel az amerikai Ticonderoga osztályú hadihajóira hasonlít. Annak ellenére, hogy a kínaiak következetesen rombolónak mondják, nem tévedünk, hogy ha a tervezett nyolcból már megépült három Renhait – a Ticonderogákhoz hasonlóan – rakétás cirkálóknak nevezzük.
Kínai haditengerészek sorakoznak az Ádeni-öbölbe induló hadihajón (fotó: AFP / Xinhua Via / Liu Zaiyao)
Ezzel a végére is értünk a többcélú, de alapvetően felszíni és légvédelmi célok leküzdésére tervezett hajóknak, és rátérhetünk a flották modern királynőire, a repülőgép-hordozókra. Ebben a kategóriában is kitűnően látszik a fokozatosságra való kínai törekvés.
Az első Type 001 osztályba sorolt hordozónak kalandos élete volt. Még Riga néven kezdte meg életét, amelyet a Szovjetunió felbomlásával hamarosan Varjagra változtattak. A jelenleg a hadi jelentésekben szereplő ukrajnai Mikolajev hajógyárában befejezetlenül maradt hajót,
amelyre végül csak 2000-ben került sor.
A hivatalosan úszó kaszinó céljával megvásárolt óriási és mozgásképtelen test azonban további 16 hónapig (!) keringett a Fekete-tengeren, míg végül Kínának sikerült rávennie Törökországot, hogy engedje át a Boszporuszon. A kisebb vontatóhajók valóságos flottája által kísért törzset Egyiptom nem engedte át a Szuezi csatornán, így végül Afrika megkerülésével 7 csomós, azaz 11 km/órás átlagsebességgel megtett 28 000 kilométeres út után, 2002 februárjában érkezett Kínába. Ahol azután a korábbi ígéretek és állítások ellenére 2005-ben a PLAN nekilátott működő hordozóvá alakításának.
A Liaoningre átnevezett hajó végül hivatalosan 2012-ben csatlakozott a flottához, mint kiképző hordozó. Miután az első hordozóval szerzett tapasztalatokat a flotta kiértékelte, 2015-ben megkezdődött a második, immár Type 002 nevezett osztály építése, amely a jelentős módosítások ellenére nagyon hasonlít elődjeire. A 2019-ben vízre bocsátott Shandongot nem meglepő módon az immár teljesen kínai tervezésű Type 003 Fujian követte, amely jelenleg még csak a hamarosan esedékes rendszeresítésére vár.
A nagyszámú Type054A osztályú fregatt, azaz tengeralatti hadviselés feladatú kísérőhajó mellett a kínai haditengerészet számos modern partra szállító hajót is épített, amelyek nem meglepő módon erősen hasonlítanak amerikai párjaikra. Közülük a Type 075 alkalmas könnyűhordozó szerep ellátására is.
Két területet kell még kiemelni, amelyek jelentős szerepet játszhatnak egy esetleges Tajvan körüli tengeri összecsapásban.
Az első ezek közül a tengeralattjáróké. Az interkontinentális ballisztikus rakéták kilövésére szolgáló egységekről most nem ejtek szót, lévén fő feladatuk a hadászati elrettentés. Azonban
2016-ban ugyanis a Song osztálynak is nevezett tengeralattjárók egyike kellemetlenül közel, az éppen tengeralattjáró-elhárító gyakorlatot (!) végző hordozó köteléken belül emelkedett a felszínre, óriási blamázst okozva ezzel a résztvevőknek.
A másik ilyen terület a légierő. Ugyan a korábbi időszakok elavult Nanchang Q-5 és egyéb bombázóit nagyrészt az orosz Szu-27-es licenszváltozatai, illetve saját fejlesztésű típusok váltották fel, a viszonylag kevés modern vadászbombázót mindössze egy ósdi bombázó modernizált változata egészíti ki. Az 1950-es években tervezett Tu-16 jelentősen felújítás után a Hszian H-6 nevet kapta, és különféle változataiból 230 feletti darabszámban áll szolgálatban, de képességek tekintetében kizárólag a legújabb változatoknak van esélye a modern tajvani légierővel és légvédelemmel szemben.
Összefoglalva a fentieket, a kínai hadiflotta jelentős erőt képvisel, amelyet az amerikaival ellentétben
amennyiben a pekingi politikai vezetés úgy döntene.
Egy esetleges összecsapás nagyja amerikai részről a US Navy-re hárulna.
Hogy ebben az esetben mivel és hogyan szállna harcba az Egyesült Államok haditengerészete, arról a következő cikkben ejtünk szót.
A Világgazdasági Fórum friss elemzése szerint Kína nemcsak a tiszta energia világelsője, hanem a globális zöldátmenet legfőbb alakítója is. Technológiai innovációival, hatalmas beruházásaival és domináns ipari jelenlétével meghatározza a fenntartható fejlődés irányát.
A NATO-főtitkár szerint mivel a háború globális konfliktussá vált, az európai szövetségeseknek nagyobb szerepet kell vállalniuk.
Az USA hivatalosan kijelentette, hogy nem támogatja „Tajvan függetlenségét", és hogy békés megoldást sürget a Tajvani-szoros mindkét oldala által elfogadott módon.
Stratégiai fontosságú döntésről lehet szó.
Egy elemzés szerint Európa nagy árat fizethet, amiért az ellenségeskedést választotta Kínával.
Itt érhet be a konnektivitás stratégiája.
„Ez a telefonbeszélgetés is megerősített abban, hogy küszöbön áll az új aranykor az Egyesült Államok és Magyarország politikai kapcsolatrendszerében” – emelte ki Szijjártó Péter.
